Artikulációs zavar

Köznyelvben pöszeségnek hívjuk, de valójában hangképzési probléma. Azok a gyermekek tartoznak ide, akiknél az élettani pöszeség után is fennáll a beszédhiba. Ezeket a gyerekeket már óvodás korban kiszűrik – az új rendelet szerint már 5 éves korban – és akár kisiskolás korukig, vagy még annál is tovább, fejlesztik a logopédusok.

Tünetek

Miben más a fonológiai zavar?

A fonológiai zavar abban különbözik az artikulációs zavartól, hogy nem a hangképző szervekkel van gond, hanem az agyban másképp reprezentálódnak az egyes hangokról alkotott képek.

A gyakorlatom alatt sok olyan kisgyerekkel találkoztam, akik szépen, tisztán ejtik az adott hangot csak nem tudják eldönteni, hogy mikor melyiket kell használni. Ezeknél a gyermekeknél hallási differenciáló képességprobléma áll fenn. Tehát az ő esetükben nem magát a hangot kell kialakítani, mert a nyelvük jó helyen van, hanem a különbséget kell, hogy meghallják az egyes hangok között. Persze itt is ügyelve arra, hogy elkerüljük a homogén gátlást, azaz két egymáshoz hasonló hangot, egymástól távol fejlesztünk.

Terápia

Mind az artikulációs zavarnál, mind a fonológiai zavarnál ugyanazt a terápiát alkalmazzuk, azzal a különbséggel, hogy a fonológiainál nagyobb hangsúlyt fektetünk a hallási diszkriminációra.

A terápia lépései:

  1. Előkészítő gyakorlatok: a hangképző szerveket meg kell erősíteni ahhoz, hogy dolgozni tudjunk vele.
  2. Légző gyakorlatok: a gyermeknek meg kell tanulnia a helyes beszédlégzést
  3. Artikulációt ügyesítő gyakorlatok: ide tartoznak az arc és a nyelv izmainak fejlesztése.
  4. Fújó-szívó gyakorlatok: mind a rekeszizom, mind a levegőszabályozás fejlődik.
  5. Hallási differenciálást fejlesztő gyakorlatok: itt kell a gyermeknek megkülönböztetnie a hangokat. Ha torzít a gyermek egy hangot, akkor a helytelen és a helyes képzés között kell különbséget tennie hallás után, ha viszont kever két vagy több hangot, akkor a hangokat kell megkülönböztetnie auditív módon.
  6. Hangfejlesztés: a terápia ezen pontján alakítjuk ki a helyes képzést. Megmutatjuk a nyelv helyét, az ajkak és a fogak állását, valamint megfigyeltetjük a zöngés-zöngétlen hangok tulajdonságát.
  7. Hangrögzítés: ha már a gyermek ki tudja ejteni izoláltan a hangot, azaz egymagában meg tudja szólaltatni, akkor elkezdjük berögzíteni a helyes ejtést, hogy megjegyezze. Ehhez Montágh Imrének a ’Tiszta beszéd’ című könyvében található rögzítősorokat használjuk. Figyelembe véve a fő szempontot: szó eleji, szó végi és szó belseji helyzetben legyen a hang.
  8. Automatizálás: miután már berögzült egy adott hang, akkor állunk neki szavakat ismételtetni játékosan, hogy majd egyszer eljussunk a szöveg szintű helyes alkalmazáshoz, hogy végül a spontán beszédben is megjelenjen a tiszta beszédhang.

Ezek a pösze terápia alap lépései, melynek sorrendjét mindenképpen be kell tartani, mert minden lépés megelőzi a másikat. Ha egyet is kihagyunk, akkor nem történik meg az áhított eredmény, vagy csak még jobban belekeverjük a gyermeket.

Viszont meg kell még említeni a motoros differenciálást, mint végső lépést, mivel ez is a terápia része. Ilyenkor a kevert hangokat direktbe egymás mellett fejlesztjük, hogy a gyermek a már egyesével elsajátított hangokat, együtt is lássa és kialakuljon a különbségtevés és megszűnjön a tévesztés.

Az esetben, ha a gyermek kihagyja a hangot, akkor fokozatosan megyünk végig a terápia lépésein és megtanítjuk vele, hogy a kihagyott hang létezik és ki kell mondani. Ez egy idő után rögzül a gyermekben és megtanulja alkalmazni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük