A beszédfejlődés második részében szó volt a holofrázisokról – az első szavak megjelenéséről. Az első részben pedig beszéltünk a gügyögés, gagyogás jelenségéről és, hogy miért késhet a beszédindulás. (Ha még nem olvastad ezeket a részeket, akkor ide kattintva megteheted: 1. rész , 2. rész) Ebben a részben a telegráfikus beszéd szakaszát fogjuk átbeszélni.

Telegrafikus beszéd

A telegráfikus beszéd alatt egy távirat stílusú beszédformát értünk. Ilyenkor a gyermek szavakat kapcsol egybe, majd ezekből a kétszavas kezdeményekből lesznek végül a többszavas mondatkezdemények. Például: a gyermek möndhat olyat, hogy “apa bú”, ami azt jelenthezi, hogy ‘apa haragszik, szomorú’. Tehát a szavak sorrendje utal a logikai összetartozásra.

Ez az időszak 12-24. hónapos korra tehető, persze ez gyerekenként változhat, fejlődési ütemükhöz képest. Amint már az előző bejegyzésekben is hangsúlyoztam, hogy mennyire fontos a kognitív fejlődés a beszédfejlődés előrehaladásához.

A toldalékok elsajátítására a tudomány több féle elvet dolgozott ki.

  1. Kognitív elsőbbség elve: a gyermeknek előbb meg kell értenie a feltételes mód fogalmát és használatát ahhoz, hogy a beszédében is használni tudja a nyelvi jelét.
  2. Kognitív bonyolultság elve: miszerint a gyermekek később kezdik el használni a bonyolultabb és összetettebb nyelvi elemeket.
  3. Egyértelműség elve: könnyebb az a toldalék, ami egyalakú, és amelyiknek egyértelmű szemantikai és szintaktikai funkciója van.
  4. Gyakoriság elve: a gyermek beszédében előbb jelennek meg azok a nyelvi formák, amiket a környezetétől gyakrabban hall.

A gyermek miközben megtapasztalja a beszéd szépségeit, a szavai is formálódnak. A szavak formai változásait különböző folyamatok befolyásolják.

A szó formai változását meghatározó folyamatok:

  1. Hasonulás
  2. Artikulációs könnyebbség
  3. Távhasonulás
  4. Elhasonulás
  5. Hasonulás hiánya
  6. Helyettesítő folyamatok
  7. Nem normatív zöngésítés
  8. Szóvégi zöngétlenítés
  9. Metatézisek:
    1. Tiszta metatézis:
    2. Metatézis + kiesés együttes előforulása:
    3. Metatézis + hasonulás jelensége:
    4. Metatézis + egyéb torzítás együttesen
  10. Időzítési folyamatok torzítása

Tudom, hogy ez egy kicsit száraz, nyelvtani rész volt, de tudni kell, hogy ez is hozzá tartozik a beszéd fejlődéséhez.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük